1. A középkori vagy más néven történelmi Magyarország területe kiterjedt a Kárpát-medence egészére. Ez a terület a XVIII. századtól – a török kiűzését követően – teljes egészében a Habsburg Birodalom részévé vált és az is maradt a birodalom 1918-as felbomlásáig. A birodalom fővárosa, a Habsburg-házbeli uralkodók székhelye Bécs, Magyarország fővárosa, a két kamarás magyar országgyűlés székhelye továbbra is Pozsony volt. Az újabb abszolutista törekvések miatt II. Rákóczi Ferenc fejedelem szabadságharcot hirdetett a Habsburg-uralom ellen (1703–1711), melynek résztvevőit kurucoknak, Habsburg-párti ellenfeleiket labancoknak nevezzük. Nem sikerült ugyan elérni Magyarország függetlenségét, de sikerült biztosítani a rendi monarchiát (más néven rendi dualizmust), és így Magyarország viszonylagos önállóságát a birodalmon belül.

2. A három részre szakadás korában, a törökellenes harcokban lakatlanná vált vidékekre bevándorlók érkeztek. Magyarországon a honfoglalás előtt és azóta is nagy számban laktak nem magyar népek, a XVIII. századi bevándorlás következtében azonban a magyarság számbeli kisebbségbe került velük szemben. Az ország nagyobb nemzetiségei: románok (Erdély, Tiszántúl), németek (elszórtan), szlovákok (Felvidék), szerbek (D-Alföld, Horvátország), horvátok (Horvátország), ruszinok (K-Felvidék).

3. Mária Terézia fia, II. József (a „kalapos király”, mert nem koronáztatta meg magát) felvilágosult abszolutista uralkodó volt: az abszolút monarchia keretei között átvette a felvilágosodás nézeteinek egy részét (a középkori társadalmi rend bírálatát és a modernizálás szándékát).

4. A reformkor (1830-1848) politikusai közül a leghíresebbek gróf Széchenyi István (a Lánchíd építtetője, a Magyar Tudományos Akadémia alapítója), báró Wesselényi Miklós (az „árvízi hajós”, a nagy pesti árvíz hőse) és Kossuth Lajos voltak. A polgári átalakulást szerették volna elérni, de kevés sikerrel. A nemzeti öntudatra ébredés terén viszont jelentős eredmény született: hivatalos (azaz az állami intézményekben és iskolákban használt) nyelvvé vált – a latint felváltva – a magyar, amelynek modernizálását, a nyelvújítást Kazinczy Ferenc irányította kicsivel korábban. Kölcsey Ferenc Himnusza a reformkor kezdete előtti évtizedben, Vörösmarty Mihály Szózata a reformkor idején keletkezett. Az előbbi zenéjét később Erkel Ferenc, az utóbbiét Egressy Béni szerezte.

5. 1848. március 15-én Pesten kitört a forradalom. Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál és társaik ekkor fogalmazták a 12 pontot, melyekben polgári átalakulást és nagyobb nemzeti önállóságot (azaz nagyobb önállóságot a birodalmon belül) követeltek. A pozsonyi országgyűlés mindkettőt törvényekbe foglalta: ezek voltak az „áprilisi törvények”.

6. A polgári átalakulás korszakhatár volt. A születésen alapuló, különböző jogokkal és kötelezettségekkel bíró középkori társadalmi rétegek megszűntek, ettől kezdve a mai napig alapelv, hogy minden állampolgárnak ugyanazok a jogai és a kötelességei (ezt állampolgári jogegyenlőségnek nevezzük). Választójogot viszont ekkor még csak a megfelelő vagyonnal bíró vagy értelmiségi foglalkozású férfiak kaptak (a lakosság 10%-a). A politikában is lezárult a rendi monarchia korszaka, és létrejött az alkotmányos monarchia.

7. Az alkotmányos monarchia egyben nagyobb nemzeti önállóságot is jelentett, mert a végrehajtó hatalom – a külügyek kivételével – a bécsi udvar helyett a király által kinevezett, de a választott magyar parlamentnek felelős magyar kormány (miniszterelnök: gróf Batthyány Lajos, mindkét intézmény székhelye: Pest) kezébe került. Magyarországot csak az uralkodó személye és a külügyek kötötték össze a Habsburg Birodalommal (országok ilyenfajta kapcsolatát nevezzük perszonáluniónak). Az udvar – kihasználva a nemzetiségek egy részének félelmét a magyar elnyomástól – harcot indított a magyar önállóság megsemmisítéséért. A szabadságharc (1848-49) vezetője Kossuth Lajos, a honvédsereg leghíresebb tábornokai Görgey Artúr és a lengyel Bem József, leghíresebb győztes ütközetei a pákozdi és az isaszegi voltak. A Debrecenbe költözött országgyűlés kimondta a függetlenséget, vagyis az ország elszakadását a Habsburg Birodalomtól, de az uralkodó orosz katonai segítséggel leverte a szabadságharcot. A magyar sereg Világosnál tette le a fegyvert, 1849. október 6-án bosszúból kivégezték Batthyány Lajost és Aradon a szabadságharc 13 tábornokát.

8. A szabadságharc bukása után egészen megszüntették Magyarország önállóságát, de a Habsburg-ház egy idő után megegyezésre kényszerült a birodalom második legnagyobb népével, a magyarral. A tárgyalásokat magyar részről Deák Ferenc vezette, és segítette azokat Erzsébet királyné is. 1867-ben létrejött a kiegyezés: a birodalmat két önálló országra osztották, Ausztriára és Magyarországra, két fővárossal (Bécs és Budapest), ezért a korszakot a dualizmus korának nevezzük (duo latinul kettőt jelent). A birodalom neve Osztrák-Magyar Monarchia lett, két felét a közös uralkodó, Ferenc József személye (Ausztriában császári, Magyarországon királyi címmel), a külügy, hadügy és e kettőt fedező pénzügy kötötte össze. Két ország ilyenfajta kapcsolatát reáluniónak nevezzük.