1. A kommunista párt a szovjet megszállók segítségével fokozatosan építette ki diktatúráját Magyarországon. Mivel sem a ’45-ös, sem a ’47-es demokratikus választásokon nem sikerült többséget szereznie, az ÁVO-ra támaszkodva koncepciós perekben elítélte, elhurcolta vagy emigrációba kényszerítette ellenfeleit. A többi párt betiltása vagy beolvasztása után 1949-re egypártrendszert alakított ki. A Rákosi-korszakban az állami szervek (országgyűlés, kormány stb.) mindhárom hatalmi ágban az állampárt utasításait hajtották végre. Ennek élén Rákosi Mátyás főtitkár, a gazdaságért felelős Gerő Ernő, a katonai ügyeket kézben tartó Farkas Mihály és a kultúrát irányító Révai József állt. Sztálint és Rákosit személyi kultusz övezte. A rendszert bírálókat az ÁVH és a rendőrség hallgattatta el: sok százezer embert zaklattak, koncepciós eljárás alá vontak, vagy ítélet nélkül kitelepítettek, munkatáborba zártak. Mindehhez gyakran elég volt a nem munkás vagy szegényparaszt származás is.

2. 1945-ben, még a pártok egyetértésével földosztásra került sor. A háború utáni hiperinflációt a forint és váltópénze, a fillér bevezetésével sikerült megállítani. A kommunista hatalomátvétel során azután fokozatosan államosították az iparvállalatokat és tervgazdálkodást vezettek be, a paraszti földek államosítása („termelőszövetkezetek” létrehozása) azonban a durva erőszak ellenére is csak kisebb részben sikerült.

3. Az iskolákban kizárólag kommunista ifjúsági szervezetek működhettek, kötelezővé vált az orosz nyelv tanulása. A tankönyveket szovjet mintára átírták, sok tanárt nyugdíjaztak, tudósokat elűztek az országból. Csak kommunista szellemiségű sajtótermékek és műalkotások jelenhettek meg. A vallásosságot és az egyházak működését igyekeztek iskoláik elvételével, vezetőik üldözésével, híveik hátrányos megkülönböztetésével visszaszorítani.

4. A társadalom két, azonos életszínvonalon élő réteggé egyszerűsödött: a földjükhöz még ragaszkodó parasztokon kívül mindenki más állami alkalmazott lett. A gazdaság hatalmas tempóban növekedett, a nehézipar fejlesztése miatt (amit a hidegháborús fegyverkezés motivált) azonban hiányzott számos, a mindennapi élethez szükséges árucikk, sőt sok helyen az alapvető élelmiszerek is, és általánossá vált a szegénység.

5. Mindezek miatt tört ki a keleti blokk történetének legnagyobb szovjetellenes forradalma 1956. október 23-án. Jelképe a rákosista címer kivágása miatt lyukas magyar zászló lett. A szovjet csapatok kivonását és többpárti demokráciát követelő egyetemisták lázadásához gyári munkások, alkalmazottak és parasztok tömegei csatlakoztak. Utcai harcosok szálltak szembe a diktatúrát fegyvertelenekre leadott sortüzek árán is védelmező ÁVH-s és szovjet erőkkel. A párt Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnökké (aki ezen a poszton évekkel korábban már megkísérelte elviselhetőbbé tenni a kommunista rendszert, de Rákosi végül lemondásra kényszerítette), aki a további vérontás elkerülése érdekében, kommunista meggyőződése ellenére többpárti kormányt alakított és tárgyalásokat kezdett a szovjet csapatok kivonásáról. A pár napig tartó nyugalmat és reménykedést követően november 4-én az egyszer már kivonult szovjet hadsereg megtámadta Budapestet és véres harcban felszámolta az újjáéledő fegyveres ellenállást.

6.  A szovjetek Kádár Jánost állították a párt (új nevén: Magyar Szocialista Munkáspárt, MSZMP) élére. Hatalmát több száz kivégzés (köztük Nagy Imréé) és több tízezer börtönbüntetés, másrészt a diktatúra reformja révén sikerült stabilizálnia. Az emberek belátták, hogy az országnak lehetetlen a szovjet szorításból kitörnie, a Kádár pedig egy bő évtized számtalan megpróbáltatása után elviselhető viszonyokat kínált. A nevével fémjelzett korszakban Magyarország szovjet megszállás alatti, egypárti kommunista diktatúra maradt, ahol ’56-ról csak mint sötét bűntettről, „ellenforradalomról” (azaz a történelmi fejlődéssel szembehelyezkedő akcióról) volt szabad beszélni. Megszűnt azonban a terror és a személyi kultusz, a keleti blokkon belül legmagasabb lett az életszínvonal és legnagyobb az utazási szabadság, az Aczél György által felügyelt kultúra területén egyre lazább a cenzúra. A párt a nyílt kritikát nem tűrte, de a Rákosi-korszakkal szemben nem követelt kommunista meggyőződést sem („aki nincs ellenünk, az velünk van.”). A lakosság nagy többsége így elfogadta a rendszert.

7. A Kádár-rendszer sikerrel végrehajtotta a termelőszövetkezetesítést, bár kis területet („háztájit”) mindenki megtarthatott magának. A modernizáció és az ekkor már szakszerű irányítás révén a mezőgazdasági termelés színvonala újra elérte az európai átlagot, és bőven volt élelmiszer. Nem volt munkanélküliség, növekedett a reáljövedelem (=a jövedelem vásárlóértéke), visszaszorult a szegénység, magas színvonalon működött a szociális háló (egészségügyi ellátás, nyugdíj, lakásépítési és családtámogatások). Az egy főre eső nemzeti termék a ’70-es években az ausztriainak fele volt.

8. Katasztrofális következményekkel járt azonban, hogy a nehéziparnak az ország adottságai szempontjából ésszerűtlen túlsúlya megmaradt. A ’70-es évekbeli olajár-robbanás révén ugyanis ugrásszerűen megnőttek az import-energiaárak, emiatt a gazdasági növekedés megállt, az ország eladósodott, végül csökkenni kezdett az életszínvonal. Az egy főre eső nemzeti termék a korszak végén az ausztriainak már csak harmada, a ’90-es évtized közepén pedig ötöde volt.

9. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés visszaállította a trianoni határokat. Az amerikai és az angol tervekben az etnikai revízió szerepelt, de a Szovjetunió ezt elutasította. Románia és Csehszlovákia ezt követően erőszakkal igyekezett beolvasztani, felszámolni 1,7 milliós illetve 600-700 ezres magyar kisebbségét. Erdélybe több millió románt telepítettek be a Kárpátokon túlról, az egész ország, román és magyar egyaránt el kellett szenvedje a Securitate (az ÁVH megfelelője) terrorját és a magyarországihoz képest elképesztő szegénységet és nélkülözést. Csehszlovákia a háború után ki akarta űzni teljes magyar lakosságát, de amerikai-angol nyomásra csak részleges magyar-szlovák lakosságcserére került sor Magyarországgal. A 200 ezres kárpátaljai magyarság őrizhette nyelvét, kultúráját, de a romániaihoz hasonló szegénységben tengődött. A magyarországinál is magasabb életszínvonalon élő 400 ezres jugoszláviai magyarság nyelve a Vajdaság tartomány egyik hivatalos nyelve volt. A kommunista magyar politika nem lépett fel a határon túli magyarok védelmében, ’56 után pedig igyekezett elnyomni a nemzeti érzés hazai megnyilvánulásait is.

10. A rendszerváltáshoz az életszínvonal csökkenése okozta elégedetlenség mellett az vezetett, hogy a hazai kommunisták a Szovjetunió válsága miatt elvesztették külső támaszukat. Az MSZMP a felelősségre vonás elmaradása és gazdasági hatalmának átmentése érdekében békésen átadta a hatalmat. 1989-ben hozzájárultak Nagy Imre újratemetéséhez, ami az 1956 tagadásán alapuló rendszer szimbolikus végét jelentette. Október 23-án az ellenzék közreműködésével kidolgozott új alkotmány lépett életbe, Magyarország kapitalista berendezkedésű parlamentáris demokrácia lett. 1990-ben az első szabad parlamenti választásokon a kommunista utódpárt MSZP elvesztette hatalmát, a miniszterelnök a konzervatív Antall József, a köztársasági elnök a liberális Göncz Árpád lett.